Diósgyőri Papírgyár

A Csehországból érkező Altmann Ernő 1773-ban  a Szinva völgybe Forschel József kőműves mesterrel papírmalmot terveztetett, azonban a pozsonyi Kamara, majd Mária Terézia rendelete elutasította  a létesítést.
Az új vállalkozó, Martinyi Sámuel – néhány dokumentumból becsülhetően – 1782-től tudta megindítani papírmalmát. E manufaktúra gyárrá alakulására az 1840-es  gyáripari törvény és a reformkori iparfejlesztési törekvések keretei között került sor, Fiedler Károly tulajdonlása alatt, majd az 1890-es évekre gépesítése elérte az európai színvonalat, az új tulajdonos Kolba Mihálynak köszönhetően.

Az 1885-ös első budapesti országos iparkiállításon a gyár kiérdemelte a  Nagy Érmet, majd sorra nyerte a hazai és külföldi megmutatkozások elismeréseit, és ebben az időszakban vált a magy.  kir. Államnyomda beszállítójává. Azonban az  I. világháborút követően romlottak a gyár gazdasági feltételei, amiből  kimenekülésként 1925-től részvénytársasággá alakult, de ez sem hozott megoldást. A II. világháború leromlott állapotban találta a gyárat, megoldásnak mutatkozott a kifejlesztett „műbőr”, amit katonai célokra is gyártottak („papírtalpú” bakancs).

A háború utáni államosítással  az ötvenes évek technikai korszerűsítéseinek köszönhetően  a termelés ismét növekedett, 1963-ban a gyár a Papíripari Vállalat tröszt része lett, 1993-ban a Pénzjegynyomda tulajdonába került, jelenleg újra részvénytársaságként működik (DIPA Zrt.). Mai tevékenysége bankjegy-, okmány-, érték-, jegyalap-papírok, vízjeles nyomópapírok, illetve biztonsági kartonok gyártása.